A Föld országainak zászlói

A Föld országainak zászlói
A Föld országainak zászlói

Az eszperantó az egész világé. (Lejzer Ludvig Zamenhof )

Egy ötlet megvalósítható, egy nyelv tovább fejleszthető. Egy ötlet, (ha egyszer elhagyja a gondolatunkat) azonnal másé is lesz. Ahogy elkezdjük megvalósítani, elkezd élni. Egy nyelv, azonnal élni kezd, ahogy elkezdjük beszélni. Olyan körforgás ez, amely a fejlődés érdekében történik.

Minél többen formálunk egy ötletet, annál jobb lesz. Minél többen beszéljük az eszperantót, annál nagyobb az esély rá, hogy egyszer valóban az egész világ' nyelve lesz.

E.

Üzenet:

Saluton!

:-)





2011. március 3., csütörtök

Tóth Árpád: De animo gis animo

Tóth Árpád>>>
Tóth Árpád: De animo gis animo 
(Lélektől lélekig )



Lélektől lélekig (Magyar)

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Feltöltő                Kárpáti Göttler László Antal
Az idézet forrása             OSZK MEK
De animo gis animo (Eszperantó)

De animo gis animo
Mi staras nokte apud la fenestro   
kaj tra l' nemezureblo de l' eter'  
kolektas en okulojn la tremantajn
radiojn mildajn de lontana stel'.

Mejlbilionojn venis tiu brilo,
gi venis fluge sen lantiga lac'
dum kiu scias kiom da jarmiloj
tra l' frosta nigro de l' dezerta spac'.

Ciel-mesago, kiu nun min trafis,
atingis fine celon tra l' okul',
felice mortas, kiam surfermigas
palpebro laca kiel cerka tul'.

Mi Iernis, ke filtrite de l' scienco 
tra Ia kristal' de fajna esploril'
erojn parencajn al ci trista korpo  
kaj trista Ter' anoncas astrobril'.

Enferme, mi gin trinkas propra sango,
auskultas mi, per kia pralament'
ploregas Ium' al sango kaj cielo    

al tero, element' al element'.
Doloras eble astrojn Ia soleco,
l' orfec' milionopa en disshut',
kaj ke ni trafi nin neniam povas
tra malproksimoj de glacia mut'?

Ne ploru, stel', vi estas ne pli fore, 
ol kor' aI koro dum Ia termigrad'.
Ho, kiu diros, cu de mi pli distas 
Ia Sirius ol iu kamarad'?

Ho ve, Ia amikeco, ve, la amo,
ve, vojo de animo gis anim' !
Okulradiojn sendas ni langvorajn, 
kaj inter ni -glacia malproksim'.

Kalocsay, Kálmán
Feltöltő                Kárpáti Göttler László Antal
Az idézet forrása             Hungara Antologio
Terjedelem        196-197
Megjelenés ideje           1983

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése